Chapter 77

¹ Az éneklõmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár. ² Szavamat Istenhez [emelem] és kiáltok; szavamat Istenhez [emelem], hogy figyelmezzen reám. ³ Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni. ⁴ Istenrõl emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela. ⁵ Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok. ⁶ Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveirõl. ⁷ Megemlékezem éjjel az én énekeimrõl; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem: ⁸ Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró? ⁹ Avagy végképen elfogyott-é az õ kegyelme? vagy megszûnik-é igérete nemzedékrõl nemzedékre? ¹⁰ Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az õ irgalmát? Szela. ¹¹ És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott. ¹² Megemlékezem az Úrnak cselekedeteirõl, sõt megemlékezem hajdani csodáidról; ¹³ És elmélkedem minden cselekedetedrõl, és tetteidrõl gondolkozom. ¹⁴ Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten? ¹⁵ Te vagy az Isten, a ki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat. ¹⁶ Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. Szela. ¹⁷ Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának. ¹⁸ A felhõk vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak. ¹⁹ Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld. ²⁰ Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg. ²¹ Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével.