Chapter 9

¹ Felele pedig Jób, és monda: ² Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél? ³ Ha perelni akarna õ vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki. ⁴ Bölcs szívû és hatalmas erejû: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon? ⁵ A ki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja õket haragjában. ⁶ A ki kirengeti helyébõl a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek. ⁷ A ki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat. ⁸ A ki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos. ⁹ A ki teremtette a gönczölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait. ¹⁰ A ki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul. ¹¹ Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy elõttem, de nem veszem észre. ¹² Ímé, ha elragad [valamit,] ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel? ¹³ Ha az Isten el nem fordítja az õ haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is. ¹⁴ Hogyan felelhetnék hát én meg õ néki, és lelhetnék vele szemben szavakat? ¹⁵ A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélõ birámhoz. ¹⁶ Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé; ¹⁷ A ki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet. ¹⁸ Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserûséggel lakatna jól. ¹⁹ Ha erõre kerülne a dolog? Ímé, õ igen erõs; és ha ítéletre? Ki tûzne ki én nékem napot? ²⁰ Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bûnössé tenne engemet. ²¹ Ártatlan vagyok, nem törõdöm lelkemmel, útálom az életemet. ²² Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít õ ártatlant és gonoszt! ²³ Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bûntelenek megpróbáltatását. ²⁴ A föld a gonosz kezébe adatik, a ki az õ biráinak arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát õ? ²⁵ Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót. ²⁶ Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyû. ²⁷ Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek: ²⁸ Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bûntelennek engem. ²⁹ Rossz ember vagyok én! Minek fáraszszam hát magamat hiába? ³⁰ Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet: ³¹ Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem. ³² Mert nem ember õ, mint én, hogy néki megfelelhetnék, [és] együtt pörbe állanánk. ³³ Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettõnk között! ³⁴ Venné csak el rólam az õ veszszejét, és az õ rettentésével ne rettegtetne engem: ³⁵ Akkor szólanék és nem félnék tõle: mert nem így vagyok én magammal!