Chapter 7

¹ Fiam, tartsd meg az én beszédeimet, és az én parancsolataimat rejtsd el magadnál. ² Az én parancsolatimat tartsd meg, és élsz; és az én tanításomat mint a szemed fényét. ³ Kösd azokat ujjaidra, írd fel azokat szíved táblájára. ⁴ Mondd ezt a bölcseségnek: Én néném vagy te; és az eszességet ismerõsödnek nevezd, ⁵ Hogy megõrizzen téged a nem hozzád tartozó asszonytól, és az õ beszédivel hizelkedõ idegentõl. ⁶ Mert házam ablakán, a rács mögül néztem, ⁷ És láték a bolondok között, eszembe vevék a fiak között egy bolond ifjat, ⁸ A ki az utczán jár, annak szeglete mellett, a házához menõ úton lépeget, ⁹ Alkonyatkor, nap estjén, és setét éjfélben. ¹⁰ És ímé, egy asszony eleibe jõ, paráznának öltözetében, álnok az õ elméjében. ¹¹ Mely csélcsap és vakmerõ, a kinek házában nem maradhatnak meg az õ lábai. ¹² Néha az utczán, néha a tereken van, és minden szegletnél leselkedik. ¹³ És megragadá õt és megcsókolá õt, és szemtelenségre vetemedvén, monda néki: ¹⁴ Hálaáldozattal tartoztam, ma adtam meg fogadásimat. ¹⁵ Azért jövék ki elõdbe, szorgalmatosan keresni a te orczádat, és reád találtam! ¹⁶ Paplanokkal megvetettem nyoszolyámat, égyiptomi szövésû szõnyegekkel. ¹⁷ Beillatoztam ágyamat mirhával, áloessel és fahéjjal. ¹⁸ No foglaljuk magunkat bõségesen mind virradtig a szeretetben; vígadjunk szerelmeskedésekkel. ¹⁹ Mert nincs otthon a férjem, elment messze útra. ²⁰ Egy erszény pénzt võn kezéhez; holdtöltére jõ haza. ²¹ [És] elhiteté õt az õ mesterkedéseinek sokaságával, ajkainak hizelkedésével elragadá õt. ²² Utána megy; mint az ökör a vágóhídra, és mint a bolond, egyszer csak fenyítõ békóba; ²³ Mígnem átjárja a nyíl az õ máját. Miképen siet a madár a tõrre, és nem tudja, hogy az az õ élete ellen van. ²⁴ Annakokáért most, fiaim, hallgassatok engem, és figyelmezzetek az én számnak beszédeire. ²⁵ Ne hajoljon annak útaira a te elméd, és ne tévelyegj annak ösvényin. ²⁶ Mert sok sebesültet elejtett, és sokan vannak, a kik attól megölettek. ²⁷ Sírba vívõ út az õ háza, a mely levisz a halálnak hajlékába.