Chapter 17

¹ Még mindig csúfot ûznek belõlem! Szemem az õ patvarkodásuk között virraszt. ² Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; [különben] ki csap velem kezet? ³ Minthogy az õ szívöket elzártad az értelem elõl, azért nem is magasztalhatod fel õket. ⁴ A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak. ⁵ Példabeszéddé tõn engem a népek elõtt, és ijesztõvé lettem elõttök. ⁶ A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék. ⁷ Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad. ⁸ Ám az igaz kitart az õ útján, és a tiszta kezû ember még erõsebbé lesz. ⁹ Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jõjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek. ¹⁰ Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának. ¹¹ Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz. ¹² Ha reménykedem is, a sír [már] az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat. ¹³ A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném. ¹⁴ Hol tehát az én reménységem, ki törõdik az én reménységemmel? ¹⁵ Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban.